Vásárhelyi pince
Monor, Strázsa hegy, Burgundi sor
arrow_back_ios_new
arrow_forward_ios
Bemutatkozás
Mint sok-sok ember visszatér a gyökereihez, ez történt velünk is. Családunk régi monori ősökkel dicsekedhet. Már üknagyapám, talán a szépapám is szőlőbirtokokkal rendelkeztek. Völgykút, Lapos-Hegy, Tete, Forrás-dűlő ahol szőlőterületeink voltak. Ezek a szőlők, mind tőkeművelésűek, sok kézi munkát igénylőek voltak.  

Édesapám már korán befogott a munkába. 5-6 évesen már a támasztó karóktól vágtam el a közözőt, 10-12 évesen már a szőlőt metszettem. Amikor a permetezőgépet is elbírtam, bizony permetezni is kellett. 

Mind minden fiatalnak, így nekem sem ez volt az álmom. A pályám is az ipar, a gépészet felé igazodott. Édesapám halála után én örököltem meg a strázsa-hegyi öreg pincét. Hosszan nézegettem, hogy mi legyen vele. Eladjam? Lebontsam? Nagy kérdés volt, hogy ebből a pincéből hogyan lehetne egy elfogadható épületet varázsolni. Végül az ujjá építés mellett döntöttem. Ide hívtam meg barátaimat, üzletfeleimet egy-egy kellemes borozásra. 
Mindenkinek tetszett, és én is szívesen töltöttem ott a szabad időmet. Amikor jött a nyugdíjkor, azt gondoltam, hogy kiépítek magamnak egy olyan géppel művelhető kis birtokot, ahol már a kézi munkát minimálisra tudom csökkenteni. 

Jól jött a gépész múltam, mert sok okos szerkezet könnyíti  a munkámat, amit saját magam készítettem. Most csak mintegy 1 ha területtel rendelkezem két tagban. 

A nagyobbik területen, a Strázsa-hegy széljárta részén olaszrizling, pinot noir, cabernet sauvignon, míg a kisebb területen pölöskei muskotály, cserszegi fűszeres szőlőket telepítettem.   

Örömömre, már annyi bort tudok előállítani, amit még a barátaimmal együtt sem tudok meginni, ezért a többletet felkínálom önöknek, hogy önök is részesüljenek abból az élvezetből, amit egy igazi monori strázsa-hegyi borozás nyújthat.
Vásároljon, kóstolgasson, falatozgasson a nálunk!
A monori pincesoron
Vásárláshoz, előzetes bejelentkezéshez hívjon az alábbi számon:
+36-30/921-8718
A földben, a hordóban és az asztalon...
További információkért...
Vásárhelyi pince
Tulajdonos: Vásárhelyi-Nagy József

A pince címe: 2200 Monor, 
Strázsa hegy, Burgundi sor.

Tel: +36-30 / 921-8718

Keressenek bátran a nap bármely szakában! Készséggel állok vendégeim, vevőim rendelkezésére vásárlásokkal, foglalásokkal, egyéb információkkal kapcsolatban.
Név* Telefonszám Email cím Üzenet*
Minden jog fenntartva - 2022 - vasarhelyi-pince.hu 

Adatvédelem

A weboldalt készítette és üzemelteti a vendeg.com